Merényletek, melyek megrengették Hollandiát

2021. július 7., szerda

Mint mindenhol, gyilkosságok Hollandiában is történnek, 2020-ban például 115. A „szokásos” bűnesetek mellett az alapvetően békés Hollandiát pár évente felrázza nyugalmából egy merénylet, melynek hatásai továbbgyűrűznek a társadalomba.

A Peter R. de Vries ellen 2021. július 6-án elkövetett, nyílt utcán, több, köztük fejre irányuló lövéssel végződött támadás sajnos nem számít előzmény nélkülinek. A több eljárásban is szakértőként közreműködő bűnügyi újságíró többször kapott már halálos fenyegetéseket. Legutóbb, a jelenleg is a vughti szuperbörtönben raboskodó Ridouan Taghi büntetőügyében kapott szerepet. Mivel az eset még friss, a következtetések levonása túl korai lenne.

Az biztos, hogy az elmúlt napokban megerősödtek azok a hangok, melyek szerint az állam nem védi meg kellően polgárait. Ahogy a világban bárhol, Hollandiában is kirívónak számít egy újságíró megölése. Mint ahogy kirívónak számít egy ügyvéd likvidálása is: Derk Wiersum amszterdami ügyvédet 2019 szeptemberében végezték ki otthona előtt A jogász egyébként szintén Ridouan Taghi peréhez kapcsolódóan, a vád egyik tanúja ügyvédjeiként dolgozott.

Terrorista cselekményért ítélték el a török származású Gökmen Tanist, aki 2019. március 18-án Utrechtben 4 embert ölt meg egy villamoson tüzet nyitva. Cselekedete azonnali hatással járt: a merényletet követő második napon tartott tartományi választásokon az addig 0 hellyel rendelkező, idegenellenes szólamokat hangoztató Forum voor Democratie vált a legnagyobb erővé.

Merényletek, melyek megrengették Hollandiát

A kép forrása: Wikipedia

Az utrechti mészárlást megelőző évek viszonylagos nyugalomban teltek. Egészen 2004. november 2-ig kell visszamennünk az időben, amikor is Theo van Gogh filmrendezőt, Vincent van Gogh rokonát ölték meg különösen brutális módon: több késszúrást, lövést leadva, majd torkát elvágva végezte ki egy marokkói származású holland állampolgár. A filmrendező nem sokkal korábban bemutatott filmjében nyíltan kritizálta az iszlám nőellenes oldalát.

Van Gogh megölését követően újra kitört, és azóta is tart a társadalmi vita a bevándorlásról és a már itt élők beilleszkedéséről. Ez a vita már a kétezres években is folyt egy ideje, de talán Pim Fortuyn 2002. május 6-i meggyilkolása gondolkodtatott el sokakat az addig toleránsnak és befogadónak gondolt ország jövőjéről. Bár a nyíltan meleg és iszlámgyűlölő politikust nem vallási fanatikus ölte meg, hanem egy radikális állatvédő, ennek ellenére pártja 17 százalékkal tarolt a nem sokkal később tartott választásokon, a kormányba is bekerülve. Sőt, maga Fortuyn is kapott – posztumusz – 1.358.942 szavazatot.

A bűnözők, illetve terroristák és a hatóságok küzdelme soha véget nem érő harc. Szerencsére a leszámolásokról szóló tudósítások mellett a meghiúsított merényletekről is kapunk időről-időre híreket. A rendőrség is pár hete tette közzé, hogy feltört kommunikációs rendszereken keresztül lehallgattak bűnöző csoportokat, majd lecsaptak rájuk.


Back to Top