Ahonnan még senki sem szökött meg – a vughti EBI

2020. június 28., vasárnap

Akár egy kedves becenév, úgy hangzik az EBI, de a kedvesség áll talán a legtávolabb a rövidítés mögött álló Extra Beveiligde Inrichting, azaz Hollandia legszigorúbban őrzött börtönrészlegével kapcsolatban. Az EBI ugyanis börtön a börtönben: a noord-brabanti Vughtben található börtön 5-ös számú részlege.

Az EBI-ből még soha senki nem tudott megszökni. Ezt egy börtön kapcsán lehet, hogy felesleges hangsúlyozni, de Hollandiában nem volt ez mindig egyértelmű. Az 1980-as években több sikeres fogolyszökés történt, melynek csúcspontján, 1984-ben 118-an léptek meg különböző holland fegyintézetekből. A 90-es években pedig 3 helikopteres szöktetés mutatta meg, hogy van még hova fokozni a biztonságot.

A sok botrány után merült fel, hogy egy szuper biztonságos fegyintézetet hozzanak létre. Ez annyira jól sikerült az 1993-ben megnyílt EBI megépítésével, hogy rendszeresen jönnek egész Európából a börtönt megnézni, amiről úgy tartják, hogy a kontinens legszigorúbbjai között van, ha nem ténylegesen a legszigorúbb.

A holland börtön, ahonnan még soha senki sem tudott megszökni.

Csak pár a sok szigorú szabály közül:

  • Deklaráltan lehallgatják és felveszik a telefonbeszélgetéseket.
  • A rabok heti kétszer telefonálhatnak, 10 perc hosszan.
  • Ha egy itt őrzött rabot szállítani kell valahová, akkor egy speciális szemüveget adnak rá, hogy semmit se lásson.
  • Valamennyi ajtót kizárólag távolról lehet kinyitni, így a börtönőrtől ellopott kulccsal nem lehet megszökni.
  • A fogvatartottaknak a fogkeféjüket, fésűjüket, kanalukat és ceruzájukat ki kell adniuk, mielőtt kinyitják nekik a cellaajtót. Ennek célja, hogy ne készíthessenek támadóeszközt belőlük.
  • A foglyok Internetet nem használhatnak.
  • Üveggel elválasztva fogadhatnak látogatókat, kivéve havi egyszer, de akkor is tilos bármilyen testi kontaktus, kivéve a kézfogást. Ez alól még a saját gyerekeddel való találkozás sem kivétel. Természetesen a látogatásokat is rögzítik, nem csak a hangot, hanem a képet is. Az egyetlen kivételt a jogi képviselővel való találkozást jelenti.
  • Napi egy óra szabadban tartózkodás engedélyezett. A börtönudvar területe felülről is rácsokkal lefedett, hogy a helikopteres szökést megakadályozzák.

A börtön 25 éves fennállására, 2018-ban készített filmben „átélhetjük”, hogy milyen nyomasztó az EBI belülről.

Az intézmény lakói között mindig is voltak a maguk „területén” hírességek. Például:

A legtöbben egyszerre 18-an ülhetnének az intézményben.

A szigorú szabályok a biztonságot szolgálják, nem a kegyetlenség a cél. Az EBI-ben könyvtár, konditerem és konyha is található, ahol főzhetnek is maguknak a bentlakók. Előfordult, hogy a szempontokat mérlegelve különleges esetben már engedélyeztek videochatelést is. Minden jóindulaton túl, az EBI olyan kemény, hogy nem ritka, hogy az elítéltek befordulnak, komoly pszichikai problémák lépnek fel náluk.


Back to Top