Brabant - délre kéne menni

2017. augusztus 15., kedd

A Randstad nagyvárosai után rögtön két dél-hollandiai város a legnépesebb Hollandiában, és szintén sűrűn beépített városhálózatban, a „BrabantStad”-ban tömörülnek. Európa Szilícium-völgye, azaz Eindhoven a legnagyobb, aztán következik Tilburg, ami az egyeteméről, a Tesláról és logisztikai iparáról híres, de az országos top 10-ben van még Breda is, és a tartományszékhely, Den Bosch is megüti a százezres lécet, ráadásul „kicsisége” ellenére nagyon is hangulatos, patinás történelmi város. Észak-Brabant így szintén vonzó a nemzetközi karriert építők és a vendégmunkások számára is, mindemellett megőrizte vidékies jellegét, részben a sok mezőgazdasági területnek, valamint a gyönyörű nemzeti parkjainak köszönhetően. És persze a brabanti mentalitásnak, aminél bájosabban lokálpatriótákat nehéz Hollandiában elképzelni: vendégszeretők, családcentrikusak, szeretnek jókat enni és inni, kellemesen tölteni az időt és vidáman mulatni – ez utóbbi leginkább a háromnapos karnevállal, majd az év többi napján a következő karnevál-várással jellemezhető. Ha egy holland olyan szerencsés, hogy Brabanban született, akkor a családi fészket nagy valószínűséggel „warm nest”-ként emlegeti, de Őfelsége Willem-Alexander is hasonló szentimentalitással nyilatkozott a tiszteletére rendezett tilburgi szülinapi ünnepségről: „Dit voelt als een warm bad, hier in Tilburg en in Brabant.” (A meleg fürdő az otthonosság, biztonság és kényelem érzésére utal.)

Brabant - délre kéne menni

Dél-Hollandia mindemellett remek lehetőségeket kínál a világ minden tájáról érkező, újonnan betelepülő népességnek is. Az eindhoveni székhelyű Holland Expat Center területileg Limburg és Noord-Brabant tartományokba költöző külföldi szakemberek, diákok hollandiai beilleszkedéséhez nyújt különféle szolgáltatásokat. Egyrészt, a hivatalos formaságok egyablakos ügyintézésével (Európai Uniós polgároknak tulajdonképpen mindenképp egyablakos), másfelől pedig szakmai, pénzügyi,de lazább ismerkedős, kulturális programokkal is.

A soron következő rendezvények leginkább a nyári uborkaszezon után, szeptembertől indulnak be igazán, és a korábbi tapasztalataink alapján bátran ajánljuk mindenkinek, aki más külföldiekkel is szívesen barátkozik.

Szeptember 1-jén az „ASML & Veldhoven Proeft” gasztronómiai kalandozásra csábítja az Eindhoven környékieket. A régió további húzóvárosaiban, azaz Maastrichtban és Tilburgben Meet&Greet rendezvényen lehet majd ismerkedni: Maastrichtban minden hónapban (augusztus 31-én il. Szeptember 28-án), Tilburgben pedig legközelebb szeptember 9-én, többek között a Tilburgi International Club részvételével tölthetünk el egy kellemes, laza délutánt. Ez utóbbira az Expat Center facebook oldalán tájékozódhatunk.

A szórakozás mellett pénzügyi kérdésekben, házvásárlással kapcsolatban, az egészségügyi rendszerről és a vállalkozásindításról külön workshopra regisztrálhatnak ősszel az érdeklődők.

Az igazán színes, egész napos, buszkirándulós program pedig a szeptember 23-án tartandó Brabant International Day, melyen ötféle programból választhatunk, ha nem felejtünk el időben regisztrálni. Az egyik túrára Vincent van Gogh falujában, Nuenen-ben kerül sor, de remek program ígérkezik az eindhoveni design, a helmondi kastély vagy akár a lieshouti Bavaria sörgyár iránt érdeklődőknek is.

Október 7-én, immár többedszerre kerül sor az „Expat tour of Oirschot” programjára, mely nem véletlenül volt népszerű az elmúlt években: a vendégszerető, rendkívül barátságos és gyönyörű faluban megtapasztalhatjuk az igazi „brabantse gezelligheid”-érzést, megkóstolhatjuk a helyi termékeket, a biolekvártól, sajtoktól kezdve egészen a sörfőzde kínálatáig.

Brabant - délre kéne menni

Aki később sem akar lemaradni, az a Holland Expat Center Facebook-oldalán mindig megtalálja az aktuális rendezvényeket: Kellemes kikapcsolódást, jó ismerkedést mindenkinek!


Back to Top