Stoptober hónapja

2021. október 17., vasárnap

Stoptober, száraz november, Dry January – minden a briteknél és az ivászattal kezdődött, de Hollandiában a cigarettáról való leszokás hónapja az október lett. A kampányt először 2014-ben indította néhány egészségügyi szervezet, azóta évente több tízezren csatlakoznak és vesznek részt az októberi tömeges aszkézisben a stoptober.nl appján keresztül.

Az akció október elsejétől négy héten át tart. A holland dohányosok 10%-a kísérli meg ilyenkor a leszokást, talán nem először és nem is utoljára, de ez tulajdonképpen inkább jó hírnek számít. A hollandok 18,9%-a dohányzik még, ami kevesebb, mint ahányan leszoktak már. A dohányzók mintegy harmada próbálkozik minden évben a leszokással, összességében pedig 80%-uk szeretné végleg letenni a cigit, de sajnos eltart egy darabig, mire sikerül. Akinek nem, azok közül Hollandiában évente 19 000-en halnak meg a dohányzás következtében, ami több, mint a COVID-járványban elhunytak száma összesen.

A kampánynak az is a célja, hogy a módszeres segítésre helyeződjön a hangsúly, ahol nem az akaratgyengeség kudarcát, hanem a végleges leszokáshoz vezető lépéseket gyakorolhatják a résztvevők. A tabletták és tapaszok, a pszichológus segítsége, a coaching és a tanfolyamok, különösen ezek kombinációja nagyon eredményesek tudnak lenni. Minden próbálkozás újabb megerősítése annak, hogy meg lehet ezt csinálni. Már csak azért is, mert a cigi hatósági ára 2023-tól már 10 euró lesz, ha nem lenne elég elrettentő a jelenlegi, fekete egységcsomagolásos, haldoklókkal dekorált cigisdoboz és az eddig is meredek áremelkedés.

Stoptober hónapja Hollandiában

Az egyik legismertebb akadály a leszokásban a sóvárgástól való félelem. Szerencsére kísérletekkel bizonyították, hogy ez is olyasmi, ami elmúlik, csak várni kell pár percet. Ha nem így lenne, akkor nem bírnánk ki cigaretta nélkül az akárhány órás repülőutakat, vagy mondjuk az egész éjszakát. Kelly McGonigal, a Stanford Egyetem egészségpszichológusa a Talks at Google videójában azt is elmagyarázza, honnan tudjuk ezt. Nekünk, magyaroknak pedig Selymes Orsolya: Hogyan ne szokjunk le a dohányzásról? című 2010-es könyve az egyik legjobb kezdés, ha ennek ellenkezőjét szeretnénk elérni. Továbbá, aki elmulasztotta az október elsejei dátumot, ne várjon még egy évet, a Trimbos intézet bármikor ellát minden tudnivalóval a lehetőségekről, ami a leszokáshoz kell.

Az áremelkedések és a dohányzásról való leszokás kapcsolatát viszonylag régóta kutatják. A magasabb ár eltántoríthat egyeseket, azonban az RIVM arra is figyelmet szentel, hogy hogyan növelhető a leszokási hajlandóság pozitív ösztönzőkkel megtámogatva.

Minél többen szoknak le, annál nagyobb a motiváció, annál jobban szeretnénk igazodni az új társadalmi normákhoz. A normákhoz való igazodás azonban csak egy a lehetőségek közül, amivel az embereket jobb, egészségesebb döntésekre lehet rávenni. A holland Állami Közegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet (RIVM) minden ilyen módszert kihasznál és erre ösztönzi a többi intézményt is. Bár a ravasz marketinget felesleges pazarlásra, egészségre és környezetre káros vásárlásokra találták ki, ugyanez a tudás ellenkező előjellel is bevethető.

A választáskonstrukció (choice architecture, keuze architectuur) éppen ezzel foglalkozik, azaz olyan kis ösztönzőkkel (nudge) bökdösik jó irányba a döntést, mint a kölcsönösség elve, a szűkösség, a default (ahol az alapbeállítás a helyes döntés, és minden másért erőfeszítést kell tenni) vagy a fun theory. Ez utóbbira a legismertebb példa a Schiphol férfimosdó piszoárjaiba ragasztott légy matricák, melyek 80%-kal csökkentették a szétfröcskölődést.

Stoptober hónapja Hollandiában

A nudge nem arra való, hogy arra legyünk manipulálva, amit eszünk ágában sincs megtenni, hanem inkább arra, amit szeretnénk, csak kell hozzá egy kis lökés. A nudge.nl az energiával való spórolás, húsevésről áttérés, ruhakölcsönzés, vízhasználat és az élet más apró-cseprő területein gyűjti a jobbnál jobb projekteket, például a cigizés másik árnyoldalát érintve, a csikkfeltakarítás témájában is.

Aki magyarul is utánaolvasna, annak Cass R. Sunstein és Richard H. Thaler: Nudge 2011-es kiadású könyve nemcsak az egészséges életmód, hanem a boldogsághoz és szabadsághoz vezető jó döntések kapcsán is támpontot nyújt.

 


Back to Top