Karnevál Hollandiában

2016. január 24., vasárnap

A karnevál gyakorlatilag azonos a magyar farsanggal, hiszen mind eredete, időpontja megegyezik. De mégis, az egész nagyon hollandos :) Az északi részekre nem jellemző a nagy dáridó, de a katolikus délen, főleg Limburgban és Noord-Brabantban nem fogják vissza magukat. Annál inkább a munkát, hiszen ilyenkor teljesen természetes, hogy akár az egész cég szabadságra megy. Vagy ha nem is tehetik meg, hogy teljesen bezárjanak, jelentősen csökkentik tevékenységüket.

Felpörög viszont a karnevál-ipar! Nyitnak a speciális üzletek a karnevál kellékeit, parókákat, sálakat, kosztümöket, jelmezeket árulva - hiszen a hollandok imádnak beöltözni. Az alábbi képen például a "holland curling válogatott" látható akcióban :)

Karnevál Hollandiában

Persze beöltözni nem kötelező. Ha nincs kedvünk jelmezzel bajlódni, elég egy kerékpár ülésvédő a fejünkre és máris nem lógunk ki a tömegből :)

Sok település a karnevál idejére még a hivatalos színeit és zászlóját is megváltoztatja. Az ezekkel a színekkel festett lufik, lampionok, zászlók és egyéb kiegészítők már hetekkel a karnevál kezdete előtt szép lassan ellepik a települések belső részeit, ahol majd a móka zajlik.

Mit kínál nekünk a karnevál még a jelmezek mellé? Holland "mulatós" zenét főleg, rengeteg sört és egyéb karneváli italt, zömmel likőrt. A karneváli muzsika egyébként már "messziről felismerhető". A zene stílusa többé-kevésbé adott, a vidám szövegekben pedig lehetőleg legyen valami meghökkentő is. Talán az alábbi, "Egy smileyt pisáltam a hóba neked" című műalkotás jól jellemzi, hogy mire is gondolunk...

A zenét, ha akarjuk sem tudjuk elkerülni, de miért is akarnánk :) Sőt, válogathatunk a belváros tetszőleges pontjain található színpadok, dj-k között.

Fontos szereplő a Prins Carnaval, akit pontosan a tizenegyedik hónap tizenegyedik napján - azaz november 11-én - , 11 óra 11 perckor választják meg a karneválbizottság tagjai. A Prins gyakorlatilag az adott településen ceremóniamesteri szerepet tölt be. Feltűnik palástjában és egyenruhaszerű jelmezében mindenhol, vezényli az ünneplő tömeget. Megkapja az adott helység kulcsát a polgármestertől és övé a város vagy falu szimbolikus irányítása is. Természetesen a nagy karneváli felvonulást is ő vezényli.

A legtöbb sör-, és likőrgyártó karneváli különkiadással is jelentkezik. A nagyobb városok saját karneváli rádiót indítanak be.

Karnevál Hollandiában

Ha még nem volt részünk a holland karneválban, akkor fedezzük fel, ha pedig már voltunk, akkor vegyünk részt újra benne, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy ha máskor nem is, ilyenkor mindenki kibújik a bőréből!


Back to Top