Eikenprocessierupsvlinder - támadnak a hernyók!

2019. június 30., vasárnap

Ha a hőségriadó nem volna elég, nyakunkon a hernyó-invázió is. Míg Magyarországot hol a Balkánról felfelé vándorló poloskák, hol pedig a szúnyoginvázió tartja lázban, addig Hollandiában is bőven jut viszketésből, csak teljesen más okból kifolyólag. Azaz, mégsem teljesen más, hiszen itt is elsősorban a klímaváltozás a ludas, és a búcsújáró lepke ( Thaumetopoea processionea), hollandul eikenprocessierupsvlinder pont ezt szereti (a rups hernyót, a vlinder lepkét jelent, és a név jól mutatja, hogy az állat a hernyójáról hírhedtebb, mint a pár napig élő, kifejlett éjjeli lepkéről). Az egyre melegebb nyarak mellett a hernyó inváziót az is okozza, hogy természetes ellenségeik - a darazsak és legyek - száma lecsökkent.

A lepkefaj korábban csak Limburgban, Brabantban és Gelderlandban bukkant fel, de az utóbbi évtizedben egész Hollandia területén megszaporodtak. A szakértők szerint a száraz tavaszok miatt terjedtek el északabbra, Németországban és Hollandiában is. Az április-májusi vedlések során a hernyók ugyanis érzékenyek a nedvességre. Azt mondják, a tavalyi forró és száraz nyár is közrejátszhatott a robbanásszerű növekedésben, mert a tavaly augusztusban kifejlett lepkék hűvösebb, északibb helyeket találtak a petézéshez. Idén mintegy háromszor annyi hernyóval van már dolgunk mint tavaly, és a hármas szorzó már 2018-ban is érvényes volt az előző évhez képest.

Az utóbbi nyárias napokban kimondottan sokat hallunk róluk a hírekből és a lakossági panaszok miatt. A legtöbb strandon kinn áll a figyelmeztetés, ha a fertőzött fákról még nem sikerült eltávolítani a hernyófészkeket.

Eikenprocessierupsvlinder - Támadnak a hernyók

Hol leselkedik ránk a legnagyobb veszély?

Tölgyfák alatt. Az egész ott kezdődött, hogy tavaly nyáron a lepkemama a tölgyfák tetején lerakta a több száz petéjét, akik átteleltek és idén áprilisban elkezdtek kibújni belőlük a lárvák (más néven hernyók). Ezek a hernyók 6-7 vedlésen esnek át, mire július közepétől kezdve bebábozódnak, majd kibújnak a 3 centiméternyi éjjeli lepkék, hogy az egész rémálom elölről kezdődhessen.

A gömbszerű hernyófészek az ötödik vedlés körül ölt félelmetes testet, de a harmadik vedléstől már szőrös lárvákkal van dolgunk, és ez az, ami a bőrt, a szemet és a légutakat irritálja: az apró és mérgező tüskék. A csoportokban pusztító hernyók is csak tölgyfákon élnek, és olykor képesek egész fákat kopaszra pusztítani. A lárvák a fészekből sorokban vándorolva járnak fáról fára, erre utal a „processie” a faj latin és holland nevében is.

Jó hír, hogy a csúcs nagyjából két hét múlva lecseng, és rossz, hogy az üres fészkekből a szél továbbra is tovareppenti az ottmaradt hernyótüskéket, és ebből kifolyólag a pórul jártak sokáig, egészen a nyár végéig vakaródzhatnak még.

Milyen panaszokat okoz a hernyó tüskéje?

A híradások szerint a thuisarts.nl oldalán napjainban ez a legforróbb téma.

A tüskék bőrre, szembe kerülve, illetve belélegezve irritációt okoznak. A bőrön piros és viszkető csípésnyomok keletkeznek, amit már nem szabad vakarni. Az érzékenyebbeknél hányás, szédülés, láz is jelentkezhet. A háziállatok, legfőképpen a kutyák ugyanúgy szenvednek tőle, mint mi.

Akinek sikerült fertőzött tölgyfa alatt piknikeznie, az ragasztószalaggal tudja a bőrről eltávolítani a tüskéket, utána langyos zuhany, aloe verás, mentolos vagy körömvirágkrém ajánlott, és bízhat benne, hogy pár napon, de legkésőbb két héten belül elmúlik a viszketés.

Ha a tüskékkel való érintkezés allergiás reakciót váltott ki (fáradtság, bedagadt szemhéjak, megduzzadt száj, nyelv), haladéktalanul hívni kell a háziorvost. Ha csak a szemünk gyulladt be tőle, akkor is.

Mit kell tudniuk azoknak, akiknek fertőzött tölgyfa van a kertjében?

A strand és kempingtulajdonosok tölgyfái, illetve az önkormányzat tulajdonában lévő tölgyfasorok fészektelenítéséért a tulajdonosok a felelősek. Az irtást szakcégek végzik, szkafanderben és ipari porszívóval. A napokban azonban annyi a riasztás, hogy a cégek nem bírják a tempót - jobb híján figyelmeztető táblákkal, elkerítéssel tudják jelezni a veszélyt. Bármilyen hihetetlen, de találtunk egy hollandiai szakcéget, mely honlapján magyar nyelven is tájékozódhatnak azok, akiknek irtásra lenne szüksége.

A fészkek a törzsön és a nagyobb ágakon láthatók, de nem mindig szembetűnők, hiszen ilyenkor nagyon sűrű a levélzet.

Fontos, hogy a hernyókat semmilyen vegyszerrel nem szabad irtani, mert ezzel a többi ártalmatlan lepkefajt is kipusztítanánk, valamint a velük táplálkozó madarakat is. Természetes ellenségei, a néhány darázs- és poloskafaj, valamint egyes cinkefajok is szívesen fogyasztják. A széncinegéknek (hollandul koolmees) például jó évük van, ők imádják a búcsújáró lepke hernyóját, igaz, előtte „meghámozzák” kicsit: először nekicsapják a fának, hogy lepotyogjanak a szőrei, és csak utána nyelik le. A Vogelbescherming.nl oldalán találunk tippeket, hogyan csináljunk madárbarát kertet, azaz hogyan csináljunk házikót vagy milyet érdemes vennünk a madaraknak.

További megelőző intézkedések

Ha a környéken sok a fertőzött tölgyfa, akkor nem szabad ruhát szárítani a szabadban, és időben be kell csukni az ablakokat, ha kedvezőtlen a szélirány. A fertőzött ruhát lehetőleg 60 °C-on kell kimosni. Ha nagyon muszáj egy-egy lepkehernyót megfogni az eltávolításhoz, akkor gumikesztyűben, benedvesített papírzsepivel meg lehet fogni, és azonnal zacskóba kell zárni, csak úgy lehet kidobni őket.

A gyerekek kerti homokozóját lefedve, védve célszerű tartani.

Mivel a hernyószőrök a széllel terjednek, és megragadnak a fűben, ezért a fűnyírással is vigyázni kell: a tevékenységet nyakat, kezeket és karokat védő ruházatban, maszkban és védőszemüvegben kell végezni.

További indormációkért a https://www.oakie.info oldalt érdemes felkeresni, vagy megnézni ezt az idei évre aktualizált animációt.

Körültekintő tájékozódást és kellemes szabadidőtöltést kívánunk mindenkinek!


Back to Top