Cipősdoboznyi szeretet Hollandiából - magyar gyerekeknek

2018. október 21., vasárnap

Talán hallottatok már a Baptista szeretetszolgálat cipősdoboz akciójáról, melynek célja a rászoruló, árva, nagycsaládos, vagy beteg gyerekek karácsonyi megajándékozása. Az idén a 15-ik alkalommal megrendezésre kerülő nemes kezdeményezés mögé számos nagyvállalat és ismert személy is felsorakozott. Többek között a nemrég motivációs előadásával Hollandiában nagy sikerrel fellépő Vujity Tvrtko is, aki egyébként a a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete.

Ezzel már meg is van a holland kapcsolat, hiszen Tvrtko amstelveeni fellépését is szervező L.L.L. Events vezetője, Janecskó Ferenc vállalta magára azt, hogy a Hollandiában élő és magyarországi gyerekeknek örömet szerezni kívánó kedves magyarok csomagjait Hollandiában önkéntesek segítségével begyűjti és eljuttatja a dobozokat a végső címzettekhez továbbító baptistákhoz. Az ajándékok Hollandiából Magyarországra szállítását egyébként úgy értsétek, hogy Feri személyesen, saját autójával viszi el azokat a budapesti gyűjtőpontra.

Cipősdoboznyi szeretet Hollandiából, magyar gyerekeknek

Feritől sikerült egy kicsit bővebb információkat is megtudnunk.

Mikor, hol lehet leadni a dobozokat?

Akár postai úton a raktárunk címére: Pioenroosstraat 41, Eindhoven 5644 CA, vagy akár személyesen a november 10-i III. Tilburgi Magyar Partyn, vagy a december 8-i mikulás partin. Ezen kívül készülünk ideiglenes gyűjtőpontokat kijelölni szerte az országban. A helyszínek listáját állandóan frissítjük oldalunkon. Folyamatosan bővülő csapatunk szinte teljesen lefedi Hollandiát.

Önkéntesnek lehet jelentkezni?

Folyamatosan érkeznek jelentkezések, és egyre több ember azonosul víziónkkal, miszerint egy összetartó, pozitív, lelkes Magyar közösséget építünk fel. A jelentkezések feldolgozása azonban nem egyszerű, az amúgy is rengeteg tenni és szervezni való mellett. Igazából én a személyes találkozás híve vagyok, így először üzenetben, aztán telefonon, aztán élőben szoktam beszélgetni a jelentkezőkkel, annak érdekében, hogy megtaláljuk együtt, mi az a tevékenység, amiben örömét leli a segítő.

Az LLL ajánl fel ajándékokat?

Nagy valószínűséggel a csapat minden tagja készít egy-egy cipősdobozt, így kapásból 25-30 csomaggal indulunk. A nagy érdeklődést látva esélyes, hogy nem fognak elférni a dobozok az autómban. Ha kell, akkor a szállításba is befektetek, mert a legfontosabb, hogy mindenképp eljussanak az ajándékok a címzettekig. És persze, hogy ha a szállításban tud valaki segíteni, azt is nagyon hálásan fogadjuk :)

Meddig lehet hozzád eljuttatni az ajándékokat?

Mivel karácsonyi ajándékokról van szó, így december elejéig biztosan. Ha későbbi is tudunk Magyarországra csomagokat küldeni, akkor a végső határidőt mindenképpen közzétesszük.

Az L.L.L. Events rendezvényein tehát biztosan leadhatjátok az ajándékaitokat, legközelebb erre Tilburgban, a november 10-i magyar partyn lesz lehetőségetek.

A cipősdoboz akciónak van hollandiai megfelelője is: az Actie4Kids immár 24-ik éve ajándékoz meg világszerte rászoruló gyerekeket. Céljuk, hogy a mostani karácsonyi akció keretében 45 000 kisfiút és kislányt örvendeztessenek meg. Ha sikerül elérniük a kitűzött számot, akkor büszkén állíthatják majd, hogy fennállásuk óta 1 millió gyerek ünnepét tették szebbé.

Cipősdoboznyi szeretet Hollandiából, magyar gyerekeknek

És hogy mi kerüljön a cipősdobozba? Csak pár egyszerű kérést vegyetek figyelembe, amikor összeállíttok egy ajándékcsomagot:

  • döntsétek el, hogy kinek – fiúnak vagy lánynak – küldenétek ajándékot,

  • határozzátok el azt is, hogy hány éves gyereket szeretnétek meglepni,

  • keressetek egy jó állapotban lévő cipősdobozt,

  • töltsétek meg olyan tárgyakkal, amiknek szerintetek örülne a megajándékozott. Itt szárnyalhat a fantáziátok, hiszen játéktól az írószereken és édességeken át, könyvekig bármit választhattok

  • csomagoljátok be szépen a dobozt,

  • jól láthatóan írjátok rá a dobozra, hogy kinek szánjátok: azaz milyen idős fiúnak vagy lánynak,

  • az ajándékot juttassátok el Ferinek!

A gyerekek nevében mindenkinek előre is köszönjük!


Back to Top