A legnagyobb és legjobb holland vállalat

2023. február 6., hétfő

A hétköznapi ember számára talán nem annyira szem előtt lévő ASML egy Philipsen belüli részlegből indult, illetve önállósult és nőtte ki magát egy akkora piaci szereplővé, hogy még a holland miniszterelnök és az amerikai elnök tárgyalásán is beszélnek róla.

A Philips döntéshozói bizonyára ezerszer megbánták azt a döntésüket, amivel lemondtak az ASML-ről, illetve a szintén Philips alapítású NPX Semiconductors félvezetőket gyártó cégről, hiszen amíg az ASML és az NXP kapcsán szárnyaló bevételről és eredményességről, addig a Philipsnél több ezer ember elbocsátásáról, anyagi gondokról, elhibázott stratégiáról szólnak a hírek.

A legnagyobb és legjobb holland vállalat

A forrása: Pixabay

Ismerkedjünk meg közelebbről az ASML-lel, azaz teljes nevén Advanced Semiconductor Materials Lithography nevű, veldhoveni székhelyű óriással. Ugyanis annak ellenére, hogy az ASML talán nincs annyira a köztudatban, mint az egyéb nagy holland cégek - például az Ing, Philips, Heineken – a brabanti cég nem kispályás, hanem a maga területén a világ legnagyobb tényezője. Hollandiában a legnagyobbnak számít, ugyanis piaci kapitalizációja szerint a legértékesebb holland cég. Egy európai rangsort is vezet, mivel a technológiai vállalatok rangsorában a legértékesebbnek számít a kontinensen, a cikk megírásának pillanatában 276 milliárd dollárra becsült piaci értékével. Az európai elsőség a technológiai világranglista 12-ik helyét is jelenti, olyan nagyágyúkat megelőzve, mint például az Oracle, SAP, Netflix, IBM vagy Intel.

De mi teszi különlegessé a céget? Az, hogy chipgyártó gépeket állítanak elő. Ugyanis chipeket viszonylag sokan és könnyen tudnak készíteni, de az ahhoz szükséges gépek gyártása már más kategória. Becslések szerint a világon legyártott, számítógépekbe szánt chippek 60 százaléka az ASML gépein készült. Már ez is jól hangzik, de – kis túlzással – „eltörpül” amellett, hogy az ASML monopólium helyzetben van az extrém ultraibolya hullámhosszú litográfia – EUV - technológiát alkalmazó chipgyártásban. Azaz azon a területen, amely nagy teljesítményű, energia- és költséghatékonyabb mikrochipeket állít elő, melyek például intelligens gyárak, városok és házak, vagy akár az önvezető autók megvalósításához szükségesek. Azaz, a veldhoveni gyárban jó ideig biztosítva látszik a sikeres folytatás...

A legnagyobb és legjobb holland vállalat

A kép forrása: Pixabay

Amellett, hogy a legnagyobb holland vállalat, a legjobbnak is tartják. Ugyanis többször végzett az élen a több ezer hollandiai üzleti döntéshozó bevonásával végzett szavazáson, legutóbb tavaly. Hogy miért is? A vállalatot termékvezetéséért, működési kiválóságáért, ügyfélközpontúságáért és foglalkoztatási gyakorlatáért tartják kiválónak.

Népszerű munkaadónak is számít a Veldhovenhez tartozó, de gyakorlatilag egy Eindhovennel összenőtt területen működő „gyár”. Az idézőjel annak szól, hogy túlzás nélkül írhattunk volna gyár helyett város a városban kifejezést. 18 ezren dolgoznak ugyanis Veldhovenben, 139 különböző nemzet képviseletében. Köztük természetesen jó pár magyar is :) De azért a hollandok vannak többségben, mivel a kollégák kétharmadát Hollandiából toborozták. A dolgozók kényelméről az ASML üzemi területén található saját orvosa, fodrásza, masszőrje, mobiltelefon szerelője, valamint egy, a hét minden napján 24 órán keresztül nyitva tartó szupermarket gondoskodik, illetve betérhetnek a cég saját éttermébe, és persze sportolni is tudnak helyben. A koronavírus időszaka alatt saját COVID teszt utcába vándorolhattak el a magukat tesztelni kívánók.


Back to Top