A holland titkosszolgálatok nagy dobásai

2020. július 19., vasárnap

Manapság, ha egy technológiai szektorban tevékenykedő óriáscég és saját kormányának összejátszására gondolunk, egész biztosan a kínai Huawei ugrik be először a legtöbbünknek. Napi szinten jelzik aggodalmukat szakértők és politikusok a feltételezett és aggodalomra okot adó kormányzati befolyásról, kémkedésről. A céget sorra zárják ki országok az 5G-s mobilhálózatok építéséből, iktatják ki már meglévő hálózati eszközeit. Az aggodalmak szerint a gyártó berendezései hozzáférést adnak a kínai kormány számára, amely így le tudja hallgatni az adatforgalmat.

Persze ezek egyelőre csak feltételezések, de a történelemben az államok ritkán vonakodtak kihasználni országuk cégeit, ha befolyást, vagy információt akartak szerezni. Kitűnő példa erre a holland katonai hírszerzés és a Philips kooperációja, amely történet sokak szerint a Huawei ellen felhozott gyanút is nagy részben táplálja.

A Philips és a hírszerzés ugyanis közösen egy olyan „szuperchipet” fejlesztettek ki, mellyel a hetvenes évek végétől kezdődően le tudják hallgatni a kor egyik fő kommunikációs eszközeinek, azaz a telexgépek forgalmát. Pontosabban az adatkommunikáció titkosítására szolgáló berendezésekben elhelyezett chipek manipulálásával tudták könnyedén visszafejteni az üzeneteket.

A holland titkosszolgálatok nagy dobásai

A kép forrása: www.cryptomuseum.com

Ezt a titkosító eszközt főként államoknak értékesítették, de egy módosított változatát kereskedelmi forgalomba is hozták. Az, hogy a titkosítás feltörhető, közismert volt, azonban az akkor hozzáférhető technológiával nagyjából másfél hónapba telt megfejteni a kódolt szövegeket. A Philips és a hírszerzés összebútorozásának eredményeként ez az időtartam drámaian lecsökkent: mintegy 2500-szor gyorsabban, körülbelül fél óra alatt végeztek a feladattal.

De ha már titkosszolgálatokról beszélünk, akkor említsük meg a holland szervek közelmúltbeli három nagy sikerét. Már persze azok közül, amiket nyilvánosságra hoztak…

2014-ben a holland titkosszolgálat, - AIVD: Algemene Inlichtingen- en Veiligheidsdienst orosz hackerek hálózatába jutott be. Bizonyítékot szereztek a USA Demokrata Párja szervereibe történő betörésről. Legalább egy támadást megakadályoztak az amerikai Külügyminisztérium rendszerei ellen, az amerikai társszolgálatok tájékoztatásán keresztül.

A holland titkosszolgálatok nagy dobásai

2018-ban jelentették be, hogy a katonai hírszerző szolgálat, az MIVD nyomozását és leleplezését követően kiutasítottak 4 orosz kémet Hollandiából. Őket azzal vádolták, hogy a Hágában székelő OPCW – azaz a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetinternetes forgalmát hallgatták le.

2020-as friss hír, hogy az Europol által koordinált nemzetközi együttműködés keretében, holland és francia szolgálatok az alvilág által előszeretettel használt az EncroChat kommunikációs rendszerét törték fel. Így, többek között több ezer holland bűnöző mintegy 25 millió üzenetváltását elemezték. A munka eredménye: több száz letartóztatás, 19 droglabor felszámolása, több, mint 10000 kg kokain és 1500 kg crysal meth, fegyverek, készpénz, luxusautók lefoglalása, gyilkosságok megakadályozása.

Akit bővebben is érdekel a holland titkosszolgálat múltja, beleértve a sikereket és kudarcokat is, az bőven talál még érdekességeket.


Back to Top