Eindhovent adottságai miatt talán nem sorolnánk a legnépszerűbb turistacélpontok közé. Ennek ellenére mégis rengeteg élményt és szórakozási lehetőséget kínál. Az, hogy ez így alakult, annak is köszönhető, hogy a város és polgárai, illetve cégei, a nem annyira erős történelmi hagyományok helyett a jövőt, a fejlesztést helyezték a fókuszba. Ennek köszönhetően mára Eindhoven Hollandia egyik, ha nem a legfontosabb technológiai központja. Az egyik bizonyíték erre az, hogy az Európai Unió elektronikával, illetve fizikával kapcsolatos szabadalmainak 8 százaléka noord-brabanti bejegyzésű. Eindhoven nem csak a Brainport csúcstechnológiai régió motorja, hanem az Eindhoven-Leuven-Aachen háromszög részeként, az Unió leginnovatívabb – azaz a technológiába és a tudásalapú iparba legtöbb pénzt beruházó – régiójának is tagja.
A városban az ipar éllovasai – például a Philips, ASML, DAF – mellett az oktatás – Eindhoven University of Technology, High Tech Campus – együtt építik a jövőt. A modern vonal a kultúrában is domináns, nem véletlenül Eindhoven az egyik leghíresebb modern és kortárs művészetek múzeumának, a Van Abbemuseum-nak az otthona. És persze a Design Academy Eindhovené is, melynek fontos szerepe van abban, hogy a Dutch Design Week a világ egyik legjelentősebb dizájn eseményévé vált.
Nevével ellentétben a Design Week 9 napos rendezvény, mely idén október 22-től 30-ig tart. A 2500 alkotó, illetve kiállító összesen 100 helyszínen, 450 eseményen várja a tárgyak, formák, trendek szerelmeseit és persze a kíváncsiakat. A nevében holland programon, bár többségben vannak a hazai szereplők, a nemzetközi design szereplői is képviseltetik magukat.
De hogy mi is az a Design Week? Talán az egyik legjobb válasz erre az, mely szerint az innováció és kreativitás a kultúrában és az üzletben. Mert hiszen a 9 nap alatt láthatunk művészetet, kreatív alkotásokat, újraértelmezett használati tárgyakat kiállítások, bemutatók, előadások, szemináriumok, workshopok, partyk hosszú-hosszú során át. Amikbe minden belefér: egy lámpatest, egy mini hintaszék, egy malomkőre emlékeztető és kézzel hajtható mobiltelefon töltő, egy újrahasznosított műanyagból készült padlóburkoló éppúgy, mint egy szexkellék. Vagy akár egy olyan imaszőnyeg, amely Mekka felé fordítva világít.
Az egész városban jelen lévő Design Week helyszínei között a mozgást megkönnyítik a eseményre érvényes jeggyel rendelkezők számára a hop-on hop-off buszok és a tetejükön elsőre nem mindig odaillőnek gondolt tárgyakkal - például egy hatalmas fűrésszel - közlekedő autók.
Idén egyébként a rendezvényre 300.000 látogatót várnak. Jó szórakozást! :)