Rotterdam – ahol a pénzt keresik

2017. július 5., szerda

A múlt század harmincas éveiben kerekedett ki HollandiaZöld szívének” legendája, amikor is Albert Plesman, a KLM alapítója és akkori igazgatója Nyugat-Hollandia felett elrepülve így nevezte el a négy nagyváros által határolt zöldterületet. A négy nagyváros a „peremvárosok” vagy más néven Randstad városok gyűjtőneve (hátha esetleg valakinek csak az azonos nevű fejvadász cég ugrik be róla). Vizuális típusoknak egy remekbe szedett kis animáció a lényegről:

 

Azóta a zöld szív sokat zsugorodott, töpörödött Hága, Rotterdam, Amszterdam és Utrecht, valamint a környező városok erős urbanizációs fejlődése miatt, ahol ma több, mint 7 millió ember él, és aminek a gazdasági, pénzügyi, kulturális teljesítményéről általában csak szuperlativuszokban szokás mesélni.

Ami a gazdasági teljesítményt illeti, Rotterdam világviszonylatban is döbbenetesen óriási kapacitásokkal büszkélkedhet. Kikötője, az Europoort egész Európában a legnagyobb, és az oda vezető A15-ös út mentén pedig akkora olajfinomító mellett hajthatunk el, mint mondjuk harminc Dunai Finomító együttvéve, amit Százhalombattánál az M6-osnál lehet látni. Az igazi modern kori csoda pedig az 1997-ben elkészült Maeslantkering, a Delta Work gátrendszerhez kapcsolódó hatalmas kikötői kapu, ami csak kritikus helyzetekben, vihardagálykor csukódik be, és teljes mértékben számítógép vezérelt működés alatt áll. A hatalmas szárnyak magassága 22 m, szélessége egyenként 210 m, és csak a mozgatásához beépített gömbcsuklók 10 méter átmérőjűek.

Rotterdam, ahol a pénzt keresik

A kikötő megtekintését egyébként kellemes hajókázással, kedvező áron is lehet abszolválni a Spido hajóival, melyek az Erasmus híd lábától indulnak. Akit érdekel, annak tömegközlekedéssel, autóval is egyaránt könnyű lesz odatalálnia.

Rotterdam belülről is mérnöki-építészeti csoda, melyet részben a második világháború kegyetlen pusztításának köszönhetünk. Az 1940. májusi német bombázás során 30.000 épület vált pillanatok alatt a földdel egyenlővé, azaz gyakorlatilag semmi nem maradt a régi belvárosból. A háború vége óta azonban építészeti remekművek, felhőkarcolók, hatalmas modern épületek nőnek ki a földből, 2014-ben például a Markthal, ami egy nagyon menő vásárcsarnok és piac, és épp a híres Kockaházak szomszédságában áll.

Persze a város egyéb szempontból is izgalmas, nem véletlenül került fel a Lonely Planet legmenőbb célpontokat ajánló listájára. Rotterdam egyetemi- és expatváros is, a maga 624.00 lakójával Amszterdam után a második legnagyobb holland település, és lakóinak csaknem fele külföldi származású. Még a polgármester, Ahmed Aboutaleb is, aki az első muszlim városvezető a nyugati világban. Mértéktartó és barátságos nyilatkozatairól néha olvashatunk a magyar sajtóban is.

Rotterdam szinte összenőtt Hágával, repülőterük is közös, a Rotterdam The Hague Airport, melyre Budapestről a Transavia indít járatokat.

Niet lullen maar poetsen”* - a város lakóinak sajátos mentalitása van, különösen, ami a munkához való hozzáállást illeti: az álláshirdetésekben a „Rotterdamse mentaliteit” olyasmi, ami minden munkaadó álma: azaz kemény és szorgalmas munkát jelent. Összehasonlításként néhány észak-brabanti hirdetés ajánlatát érdemes megemlíteni, ahol a munkáért cserébe „brabanti mentalitást”, azaz családias munkakultúrát, laza légkört is kínálnak :-)

Rotterdam, ahol a pénzt keresik

És hogy fokozzuk a brabantiakkal való ellentétet: Rotterdamban is van karnevál, csak nem télen hanem nyáron, és kevésbé a holland hagyományra, mint inkább a latin és karibi zenére épül, azaz a város lakóinak kulturális színességét hivatott ünnepelni. A felvonulás mellett egy csomó koncert várja a látogatókat. Idén július 28-29-én lesz a rotterdami nyári karnevál. Az aktuális turistainformációkról itt, egyéb programokról pedig itt tájékozódhatunk.

És aki nem csak turistáskodni jön, annak a Rotterdami Expat Center nyújt eligazítást. Aki nem különösebben xenofób, annak jó szívvel ajánljuk Rotterdamot, mert itt tényleg mindenkinek jut hely…. *főleg, ha kevesebbet dumál, és inkább szorgoskodik munka közben.


Back to Top