A boldogság Hollandiából nézve – magyar szemmel

2016. április 3., vasárnap

Mi, magyarok talán hajlamosak vagyunk szélsőségekben gondolkodni. Lehet, hogy túlzás, de sokszor a Hollandiáról szóló személyes élményeket hallgatva, történeteket olvasva is érzem ezt a fekete-fehér látásmódot. Tóth-Bos Ágnes pszichológus a Hollandiában élő magyarok boldogulásával, elégedettségével, illetve közérzetével kapcsolatos kutatási projektjéről szóló cikkekhez kapcsolódó hozzászólásokból is ez köszön vissza.

Persze egy-egy rövid kommentből felesleges messzemenő következtetéseket levonni. Ugyanakkor nagyon is érdekes, hogy tulajdonképpen miért is jöttünk el szülőhazánkból, és miért éppen Hollandiába. És ha már itt vagyunk, akkor hogyan érezzük magunkat, mi az oka annak, hogy itt találtuk meg a boldog és szép jövőt, esetleg mi vezet a honvágy, vagy akár a tartós letargia felé?

Nem sokkal a kutatás kérdőíves szakaszának lezárása előtt beszélgettünk Ágival.

"A hollandiai magyarok boldogabbak, mint az itthoniak?" - ezzel a címmel jelent meg több cikk is a kutatásodról. Nem sokkal a kérdőív lezárása előtt hogy látod, lesz majd erre a kérdésre egyértelmű válasz?

Önmagában ezzel a kérdőívvel azt fogom tudni megmondani, hogy hogy alakul azoknak a Hollandiában élő magyaroknak a jólléte, akik kitöltötték a kérdőívet. A kutatást követően, tervben van egy olyan Magyarországon élő magyarokkal készítendő kérdőív, amelyben ún. illesztett mintán ugyanezeket a jóllét kérdőíveket vesszük fel, amelynek segítségével pedig sokkal közelebb kerülünk a szóban forgó kérdés megválaszolására. (Az illesztett minta azt jelenti, hogy hasonló demográfiai összetételű – korú, nemű, végzettségű stb.- csoportot vizsgálunk, így lehetővé válik az érvényes összehasonlítás). Továbbá, mivel világszerte, ill. Magyarországon gyakran alkalmazott jóllét kérdőíveket alkalmaztam a kutatásban, így valami fogalmunk lesz róla, hogy a résztvevők válaszai egy átlagos értékhez képest mennyivel pozitívabbak vagy negatívabbak. 


 

Nem tartasz attól, hogy túl optimista válaszokat kapsz?

Nem igazán. Bízom abban, hogy a kutatás bevezetéséből kiderült mindenki számára, hogy nincsenek jó vagy rossz válaszok, ill. nincs egy kutatói elvárás, aminek meg kell felelni.
A másik, hogy, akik kint élnek Hollandiában, ismerik a külföldi lét pozitívumait és negatívumait egyaránt, így reménykedem benne, hogy a kérdőívkitöltést inkább tapasztalatcserének, és élménymegosztásnak látják, mintsem valamilyen utópia lefestésének igényének.


Kik voltak az elsődleges célcsoportod? Azok, akik már évtizedekkel ezelőtt, vagy akik a közelmúltban költöztek ki?

Mindkettő. A kutatásban fontos az idői tényező, miszerint számít –e az a jóllétben és boldogulásban, hogy ki mióta él itt, és ezzel párhuzamosan hogyan alakul a hazatérési motiváció.

 A kutatás arra törekszik, hogy mélységében megértse az ott élő magyarokat érintő kihívásokat és előnyöket, és ezáltal élethű képet rajzoljon helyzetükről, boldogulásukról” - mondtad egy cikkben. Ez szerinted sikerülni fog? Gondolok itt arra, hogy elég különböző motivációk miatt mennek ma a magyarok Hollandiába és ott is nagyon eltérő módon boldogulnak.

Azt gondolom, hogy igen. A kutatásban szereplő kérdéseket-, és az egész kérdőívet úgy alakítottuk ki, hogy választ kaphassunk ezekre a kérdésekre, és különböző mintázatokat tudjunk leírni, akár pl. a kezdeti motiváció függvényében is.

A kutatás általánosságban fókuszál arra, hogy boldogulnak, és hogy érzik magukat a külföldre költöző magyarok vagy van-e esetleg valami speciálisan Hollandiához köthető tényező benne?

Engem kifejezetten érdekelnek azok a mechanizmusok, amik a külföldre költözés, az „otthon elhagyása” mentén jelennek meg, és pl. az otthon élőknél nem figyelhető meg –pl. identitásbeli változások. Ez nem küldő- és befogadó ország specifikus. Ugyanakkor a Hollandiában élő magyarok vizsgálata azért is nagyon értékes, mert bár két EU-s országról van szó, megjelenik a Kelet-Nyugati irányú vándorlás témaköre és problematikája is. Közben pedig sok szempontból eltérő pl. Angliától, ahol sokkal nagyobb számban mennek ki magyarok, és nagyobb eséllyel beszélik a nyelvet már kezdetben is. Hollandia nem egy „adja magát” választás.

Az érdekes témán túl van-e valamilyen személyes érintettséged esetleg Hollandiával kapcsolatban?

Holland a párom.

Az eddigi cikkek mindig a Menjek/Maradjak filmes csapattal összefüggésben említették a kutatást. Velük hogy kerültél össze, illetve mi is az együttműködés lényege?

A Menjek/Maradjak filmeket készítő csapattal az angliai epizód óta voltam kapcsolatban. Most a hollandiai rész készültével újra többször leültünk beszélgetni (a film producerével, Imre Loránd Balázzsal, és a film rendezőjével, Bogádi Csabával) és nagyon jó tanácsokat kaptam a kérdőív véglegesítéséhez. A Menjek/Maradjakkal közös ügyünk a migráns magyarság megismerése és bemutatása, így adta magát, hogy az eredményeinket megosszuk egymással, ill. segítsünk egymásnak, ahol tudunk. Rengeteget köszönhetek nekik a résztvevők elérésében.

A kérdőíven túl volt-e esetleg olyan, aki megkeresett magánúton is?

Igen, bár nem tömegesen :). De nagyon örülök, hogy elindult egy-két párbeszéd.

Mikor várhatjuk az eredményeket?

Első körben május közepén, majd még teljesebben június vége felé.


Back to Top