Menjünk étterembe!

2016. május 19., csütörtök

Ahogy már mi is utaltunk rá, a holland táplálkozást az egyszerűség jellemzi. Ebédre szendvics, aztán vacsorára egy kis meleg étel, ami sok esetben a klasszikus stamppotot, vagy a „kant-en-klar”, vagyis az azonnal, esetleg kis melegítés után fogyasztható készételt jelent. Amellett, hogy tudjuk, hogy a hollandok rengeteg halat is esznek, meg persze krumplit brutális mennyiségben, azt se felejtsük el, hogy azért természetesen hatott rájuk egyéb nemzetek, főleg a volt gyarmataik – Indonézia, Suriname –, és persze bevándorlóik konyhája is.

A nemzetköziség persze étterem-szinten is jól látható. Talán Hollandián belül nem nagyon akad olyan konyha, ami ne képviseltetné magát.

Köztudott a hollandokról, hogy szeretnek étterembe járni, ennek a hobbijuknak gyakran hódolnak is. Ezt mutatja be egész pontosan az az adat is, mely szerint 2004 és 2014 között 10 százalékkal növekedett az éttermek száma.

Egész pontosan 2014-ben 12.480 darab éttermet tartott nyilván a CBS, a holland statisztikai hivatal, melyek 3.9 milliárd euró forgalmat bonyolítottak le.

A bővülés folyamatos, hiszen 2015-ben már 12.950 darab étterem várta a kedves vendégeket! Szerencsére az árak nem növekedtek ilyen ütemben: a statisztikai hivatal szerint az éttermi árak 1,1 %-kal kúsztak feljebb 2015-ben az előző évhez viszonyítva.

Vendéglátóhelyek - Hollandia

A mennyiség mellett a minőségre sem lehet panasz, hiszen a csúcsgasztronómia is erőteljesen jelen van. Ennek egyik fokmérője a Michelin csillag: a legutóbbi csillag osztást követően jelenleg 107 Michelin-csillagos étterem található Hollandiában.

Persze csillaggal kitüntetett étteremből természetesen a nagyvárosokba jutott a legtöbb: Amszterdam 14, Rotterdam 7, Hága 4, Eindhoven 4, Maastricht 3, Haarlem 2 ilyen helyet kínál a vendégeknek.

Ami talán már meglepőbb, hogy a kisebb Harderwijk, Loenen aan de Vecht is 2-2 csillagos hellyel büszkélkedhet. Rajtuk kívül az ország szinte minden szegletében akad egy-egy.

Holland Michelin-csillagos éttermek

Ha már a csillagok számát is nézzük, akkor talán meglepődhetünk azon, hogy a két hollandiai három csillagos étterem Vaassenben és Zwolléban üzemel. Két csillagos étteremből egyébként 20, egy csillagosból pedig 85 darab van.

Ha arra lennénk kíváncsiak, hogy hol is van a legközelebbi csillagos-hely, akkor egy listát itt, illetve egy térképes keresőt itt találunk, hogy megtaláljuk a számunkra legszimpatikusabbat.

A csillagokon kívül is szakács-nagyhatalomnak számít Hollandia: a most éppen Budapesten megrendezett és a magyar Széll Tamás által megnyert Bocuse d'Or európai döntőjén is indult a holland csapat. És mivel ezt a versenyt tartják a világ legnagyobb szakácsversenyének, már a 20 fős mezőnybe sem könnyű bekerülni és az elért hetedik hely kifejezetten szép a hollandoktól. Főleg, mivel ez a helyezés egyben a döntőre is belépőt jelent.

Persze az éttermeken túl is van élet. Talán érdekes arra a listára is ránézni, amely azt a 10 települést mutatja be, melyeken 10.000 lakosra vetítve a legtöbb a vendéglátóhelyek, azaz a Horeca-k (Hotel-Restaurant-Café) száma.

Horeca - Hollandia

Választék tehát van bőven. Szerencsére ez az árakra is igaz, hiszen az alsóbb kategóriákban is bőven találhatunk olyan helyet, ahol kevés pénzért jókat ehetünk: a sushi-, és tapasbárok, haléttermek, vagy a surinami, afgán, török büfék mind ránk várnak! Ha pedig mégis a Michelin-élményre vágyunk anélkül, hogy egy kisebb vagyont kifizetnénk, ha legközelebb Budapesten járunk, irány az egyik pesti Michelin-csillagos étterem, ahol már 15-20 euróért megkóstolhatjuk a csúcsgasztronómia ízeit.


Back to Top