Megnéztük - Menjek/Maradjak: A holland epizód

2016. június 21., kedd

Volt szerencsénk bejutni a Menjek/Maradjak hollandiai részének amszterdami bemutatójára. Bár a bejutás igazán nem volt veszélyben, de ez pusztán annak köszönhető, hogy a szervezők a hatalmas érdeklődést látva még egy vetítést tettek lehetővé közvetlenül a legelső után. Az összegyűlt sok vidám magyar már megadta az alaphangulatot. Egyébként a magyar mellett nem kevés holland szót is hallottunk, ami persze Amszterdam szívében nem meglepő, de egy magyar film bemutatóján mégsem kézenfekvő talán.

Egyszóval, a filmet felfokozott várakozás előzte meg. Persze ezt a várakozást a film médiakampánya is növelte, az országban élő magyarok boldogságát vizsgáló kutatás szintén, de talán még inkább az, hogy hollandiai magyarok készítettek filmet hollandiai magyarokról, hollandiai magyaroknak.

Általában egy ekkora várakozásnak nem könnyű megfelelni. Szerény véleményünk szerint, ezúttal azonban tökéletesen sikerült! :)

A holland epizód nem szájbarágós, nem mondja el, hogy mit is kell gondolnunk, vagy éreznünk. Sztorikat láthatunk, az őket megélt lányoktól, srácoktól. A történetekkel pedig könnyű azonosulni, végig érezzük – igen, tudjuk miről beszélnek. Pedig nem dől a pátosz, nincs semmi „elhagytuk a hazánkat, de rossz nekünk” megmagyarázás. Ha néha sóhajtunk is, az eltörpül azokhoz a pillanatokhoz képest, amikor nevettünk. Mert nevettünk, hiszen igen erős és szerethető karaktereket sikerült találni: a laza, csajozós srác, a duplán vegyes, mindkét részről magyar-holland pár, a babát váró, kolumbiai párral élő lány és persze a többiek. Ezzel kapcsolatban érdekes volt hallani a vetítést követő beszélgetésen Bogádi Csabától, a film rendezőjétől, hogy a magyarországi és a hollandiai bemutatón sokszor teljesen eltérő részeken nevetett fel a közönség.

De A holland epizód nem vígjáték, hanem egy rólunk, hollandiai magyarokról szóló pillanatkép. Ez a kép persze nem minden hollandiai magyarról szól, de az biztos, hogy könnyű átérezni a hangulatát, illetve könnyen eléri a film, hogy egy bizonyos hangulatba kerüljünk... És mivel ez a hangulat mindenkinek a sajátja, így nem is vállalkoznánk rá, hogy a miénket másra erőltessük! Inkább csak javasoljuk, hogy nézzétek meg!

A film utáni beszélgetésen, amelyen Csaba mellett a film több szereplője is részt vett, érezhető volt, hogy mennyire vágyunk rá mi, hollandiai magyarok, hogy megmutassuk magunkat, illetve hogy beszélgessünk. Ez egyébként az alkotók kimondott szándéka is, hogy a film egyfajta párbeszéd kezdete legyen. Az elhangzott kérdésekből is kitűnt, hogy – nyilván – a Hollandiában élő magyarok címke mögött mennyire összetett – életkor, végzettség, motiváció és egyéb tényezők mentén felosztható csoport van. Ami közös – a nyilvánvaló kulturális gyökereinken kívül természetesen –, az az igény arra, hogy jelezzük, hogy mi is hozzátesszük a magunkét a holland mindennapokhoz.

A kapcsolódó kutatásból az látszik, hogy bár a jövőkép miatt jöttünk el Magyarországról, de azért a legtöbbünk fejében már megfordult a távoli jövőben a hazaköltözés. De amíg a ki-tudja-mit-hozó jövő még messze van, addig itt építgetjük otthonunkat, fejlődünk, megyünk előre. Ehhez pedig számunkra a film erőt és motivációt adott.

Ja és egy élményt, mert jól is szórakoztunk! :)


Back to Top